Félek feléd lépni, bár neked sosem vallanám be,hogy dacból nem teszem.
A Sors neked szánta a tudatos,cselekvő, kezdeményező szerepét, ne várass hát.
A föld mélyéből felbugyogó lila gőz vagyok én, az őserő, a nő.
Nem én fogom feléd nyújtani érzéki csápjaimat először.
Egy szívdobbanásnyival közelebb sodródtál, de még most sem hiszem, hogy az ígéret kielégítő.
Már ha tettél volna ígéretet,de te megtagadtad.
Majdnem adtam magam hozzá, de te megfagytál egy szemvillanás alatt.
Vártam a jelet,egy leheletet, egy ujjperctáncot - s várhattam hiába.
Te döntöttél, bár még érzem a szíved kínzó vágtáját a közelemben.
Nem voltál te több,csak egy felkínálkozó,meglepő új élmény.
Bár én mostanában mindennel eljátszom gondolatban,ami parányit is mozdít a jobb agyféltekémen.
Te is ilyen kis szikra voltál,s bár inkább lustán repültél a hővel felfelé, mintsem pattanj a bőrömre, s égess.
Ez az én bajom veled, nem tud összeforrni az anyagunk, nem passzolunk egymáséihoz.
Megmaradsz hát támasznak, kellemes időtöltésnek.
Mindössze ami eddig lefolyt, melletted leszek jóban, s kirángatlak a téli hűvös szürke hónapok depressziójából.
Szemem végtelen türkizében elveszni,majdnem mintha eladnád a lelked a sunyi tündérek mézsmázos dalának.
Ne tedd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése