Visszatérés

Kinevetsz,mert félek a vonatúttól. Többször lekéstem, jogosan. De mint most is, egy történetre vezethető vissza a félelmem. A mi történetünkre..
  Amikor utaztam,te vártál rám az állomáson. Nem hagytad,hogy cipeljem a bőröndöm,te hoztad mindig. Rám mosolyogtál,ahogy megláttál,átöleltél és kérdezted, "mizuu szépségem?". Mindig rossz lépcsőn mentünk fel,annyira beszélgettünk. Át kellett mennünk a másik lépcsővel az ellenkező irányba. Egy villamossal utaztunk hazáig, a villamoson átkaroltál és meséltél. Otthon kipakoltam a kajákat,de alig vártad,hogy magad mellé húzhass,és megölelhess....
Most,hogy mindennek vége, mégis hogy örvendeznék az utazásnak? Nem fog várni rám senki az állomáson,aki átkarol és megkérdezi,amit csak te kérdeztél...
Izgulok,mint mindig és előre félek,hogy megrohannak az érzések.
Azt hiszem,már sosem fogok a betegségből felgyógyulni,mindig valami lelki gond visszaránt.

De igen! Meggyógyítom a lelkem és aztán elmúlik a köhögés-levertség is.
Egy kis napsütéssel, kedvességgel,öleléssel,nevetéssel,vidámsággal,kutyázással.
Menni fog az...