Tudtam,hogy nem leszel ott,de azért lestem az ablakból,hátha meglátom az unott képed ahogy átvált derűssé. Miután leverekedtem magam, automatikusan elnéztem jobbra, ott szoktál ülni és várni rám.
Nem voltál ott.
Kedvem lett volna leülni kicsit, hátha jössz, csak késel valami miatt. Bár te sosem késel.
Elindultam é próbáltam nem sírni. Az eredmény egy olyan fintor lett, nem csodáltam, hogy aznap senki sem bámult meg. Inkább elfordultak tőlem. Nem kell az embereknek a saját problémájuk mellé a másé is. Megértem.
Visszatértem, otthon már nem volt maradásom. Egy kicsit úgy éreztem, valami majd megváltozik attól,ha itt leszek. De semmi. Várom,hogy írj, hisz meg akartad beszélni személyesen is. De nem írsz. Lehet jobb is így, úgysem tudom mit mondanék. Igen,találkozzunk, hogy utoljára megölelhesselek és sírhassak utánad megint egy hétig? Vagy ne találkozzunk, de soha többé. Te úgyis elmész. Nem fogsz itt maradni. Tudom. És ő is tudja. És te is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése