VÉGRE már megírhatom,amire annyi ideje készülök.
VÉGRE kész lesz,aludhatok és nem a könyvbe mélyülök.
VÉGRE rajzolhatok,alig várom már,
VÉGRE,hisz zsibbad a kezem, papírra vár.
VÉGRE mehetek bulizni ahova csak jól esik,
VÉGRE nem baj ha 4ig maradok és 4 koktél csúszik.
Ennek ellenére úgy érzem magam,mintha kötél nélkül készülnék egy mély szakadékba ugrani. Ami ugyan csodálatos, és imádnám,ha felette szárnyalhatnék, mint Demóna tette. A kezdeti boldogságát nézve,nem arra gondolok,amikor azon járt az esze,hogy bosszulja meg a szárnya levágá....ja akkor már nem is tudott repülni szegény. Mindegy,érted.
Meg kell tenni,nincs mese, de úgy félek. Előbb állnék egy izomból vágtázó ló elé,aminek még látszik is a szemében a bunkóság,hogy elüssön. - Ilyen ló nincs ám. Kivéve a kivételeket, a pónikat, ők tényleg tudnak bunkók lenni.
Énekelek épp, karaoke nyávogós-ablakrepesztő verzió. Egyszerűen nem találom a hangtávomnak megfelelő előadót,vagy számot. Mert amúgy tisztán énekelek ám, csak majdnem minden túl magas nekem,hogy erősen énekeljem. De legalább megnyugtat.
Az előbb betekertem vulkanizáló szalaggal a fiókgombot. A másikon egy felszarvazott, homokhatású-csillogós-narancssárgás körömlakkal bekent ló. Szerintem nagyon tuti.
Mindezt visszaolvasva, egy szó van a fejemben,mint leghangosabb:
MADNESS
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése