Most épp a tépelődős fázisban vagyok,és a félelmemet a szeretéstől arra fogom,hogy biztosan sok a stressz körülöttem. Munka,tanulás,időhiány,ilyesmi. Hazahúz a szívem több okból kifolyólag, néha álmodom azzal,ahogy mélyzuhanással belevetem magam egy tál kutyaszőrbe. Néha csak apukámat ölelem,úgy és olyan szorosan,amitől meggyógyulnak a lelki sebek. Anyukám szellemét végigkísérem az úton,amiről hajlamos minden kis szösszenet miatt letérni és elnézelődni. Nem képes koncentrálni egy dologra,egyszerre pörög sok mindenen,ebből kifolyólag egyiket sem sikerül magától telhetően maximálisan végrehajtania. Amikor mégis ott van a pillanatban,csak bánt,mert félt.
Persze ők felnőtt emberek,nem nekem kell helyrehozni őket. Mégis itt ugrál a fejemben egy agresszív kisnyúl,és ordít,hogy igenis kellek nekik. Hogy megpihenhessenek picit a pillanatban,majd elmesélhessék azt a sok apró-cseprő dolgot ami bántja őket. Majd ugyanúgy ne tegyenek ellene semmit.
De bántanak, mert úgy érzik,nem tanulok eléggé a jövőmért és nem a megfelelő embert választom magam mellé. Maximális elvárások, minimális ajánlatra. Emiatt kicsit megrogytam,és hagytam bekúszni anyám gondolatait a fejembe. Nem elég gazdag - kit érdekel?? - Vigyázz vele... - Ki tudja ki ő - Iszik - én is,na és?? - miért nem megy eléd munkába? - nem arra való a pasi hogy kísérgessen - hát pedig de
Ebből kifolyólag félek szeretni. Félek elugrani a szikláról a mélybe,ahol ő és a szeretete vár (szerelemnek még nem merem mondani, a fejemben pattogó suttogás hatására nem látok tisztán) ,és csak azt szeretné,ha mindig vele lennék. Lesi minden kívánságom,sétál,ölel, szeretget.
Örülök,igen. Szeretem! De félek kiadni,még kapaszkodom a korlátba,és álarc alól beszélgetek csak vele. Volt már,hogy levettem,és megnyíltam,látta mit érzek iránta. De mindig visszahúz valami és picivel hűvösebb vagyok,mint igazán szeretnék. Ami lehet,hogy jó is,ha nem érzi ,hogy rajongok érte.
Úrstn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése