Nem hagy nyugodni

    Már rég aludnom kéne,holnap ugyanis nyolckor a mellettünk fekvő városban van találkozóm a nődokimmal. Ahova apa visz. Remek,két férfi is túl közel kerül az információkhoz,amikhez senkinek semmi köze. Azért örülök,hogy apa csak annyit fog tudni,hogy jól vagyok-e avagy mégsem. Bírom ezt a dokit,öreg ,mint az országút,ezer puncit látott már,nem zavarja ha nem sikerült teljesen a cuki kisnyulas fazon, ami este 10kor jó ötletnek tűnt. A régi korból való még,szóval illedelmes egy pacák- ahogy Mami-sziszaka mondaná.
   Kicsit parázok a holnap miatt,de nem ez a gondolat nem hagyja,hogy végre kialudjam magam kedvenc kókuszbetétes matracomon. Járkálnak a fejemben a barátaim problémái amiket szeretnék megoldani; a kutyám képe ahogy bámul rám az ablakon át, hisz nem érti miért nem vele játszom; apám sóhaja, ahogy lehuppan a tv elé,mert az eső miatt nem tud kint szerelgetni, pedig már nagyon be fog szakadni az a tető; az anyám sóhaja, aki fél a következő vizsgámtól, sikerülni fog-e vajon vagy szégyenben haza kell kullognom ; és a volt barátom arca,akit még mindig nem tudok hangosan "volt barátom"-ként emlegetni.
 Ő hol szomorúan néz rám,majd ölelésre nyitja a karját,végül elfordul tőlem és egy üveg borral a kezében elsétál. Ahogy hidegen átnéz rajtam,pedig barátsággal váltunk el. Csakhogy nem tudom mit érez most, hogy gondol rám, min megy keresztül, ki mit mondhatott neki, megnyugtatták? Bátorították? Helyeselték? Vajon máris érintett mást is? Csókolt-e, ha igen, úgy,mint engem? Ha mégsem, érezni fogom,amikor igen? Belül a zsigereimben majd jön egy görcs és én összeesek-e vajon a zebrán Bécs kellős közepén? Lehet,hogy máris a titkos szeretője ölébe fúrta magát,aki külön örült a felkínálkozó lehetőségnek és kihasználván a még levegőben leeső köteléket , rá is taposott ?
Azt mondom nem érdekel. Túl akarok lépni ezen,hisz már nem írhatok neki,nem tudom mi van vele, nem velem osztja meg örömét-bánatát.

De még mennyire szeretném. Nem is szeretném,akarom! Mennyire jó lenne újra beszélni vele,megölelni,látni mosolyogni.

Nem. Nem volna jó. Megint feltépnénk az elválás sebét és kezdhetném elölről. Róla nem is beszélve.

Tegnap talán, beleolvastam a TITOK című könyvbe, és az első pár oldal után sokszor szembe jött velem a mondat, miszerint a fejben dől el minden, és sok élményt, érzést,tárgyat,történést a puszta gondolatainkkal magunkhoz vonzzunk. Nos.. Ő még mindig nincs itt,lehet,hogy mégsem gondolok Rá olyan erősen.
Ennek tudatában tegnap este megpróbáltam kitakarítani a fejemben élő vérszomjas kuszaságot,ami felemészt minden egyes másodpercemben,ahogy lankad a figyelmem afelé amit épp űzök. Mivel Ikrek a csillagjegyem, aki olvasott a dologban,máris nevet - kíváncsi jegy és marha könnyen megun bármit. Hm. Hát nem megy. Meguntam a próbálkozást is,inkább aludtam.
De ma nem megy. Túlnőtt rajtam a katyvasz a fejemben. Még jó,hogy holnap új élmények várnak rám,amikről kár lenne lemaradni. De lehet,hogy így alakul. Attól még,hogy gyászolom a kapcsolatunkat,nem fog senki szentnek nevezni, maximum idiótának. Én mégis tartom,nekem így jó. Megérdemeljük.  Aztán lehet,hogy megint csak túlgondolom az egészet és magasztos magasságokba emel ezt a kis semmiséget is. Ő most jót nevetne rajtam fejcsóválva. Vagy csak írna egy szomorú fejet, ha bajom volt,mindig ezt tette. Megvigasztalni? Azt meg hogyan? Tökmindegy,küldök egy ilyet,hogy érezze,nem örülök én sem. Semmi baj,ez is elmúlt.